Iskola története

A Vay nemzetség az egykori Szabolcs vármegye legrégibb ősi családja. Nevüket e megyebeli Vaja helység nevéből vették.

A család törzs-őse a még pogány hiten élő Voja volt, aki 994-ben Szt. Istvánnal egy napon keresztelkedett, és ekkor Tamás nevet kapott. A Vay család ősi címere egy szarvas, mely családi monda szerint a Tanias vizén átszökve, a honfoglaló magyar sereg útját mutatja. A pajzs kék udvarában zöld területen szarvas fut, fejéből arany agancsai között, ezüst kettős kereszt emelkedik ki, szája nyíllal van átütve, fölötte fél- hold és csillag ragyog. Jobbról a pajzs baloldali alsó szegletéig rézsútosan vont fehér szelemen piros rózsafejet és arany liliomot mutat. A pajzsot bárói korona fedi, felette három koronás sisak áll. A jobboldali sisak koronájából a pajzsbelihez hasonló szarvas emelkedik ki. A középső sisak koronáját két egymásra helyezett fekete sasszárny lebeg. A bal- oldali sisak koronájából két elefántcsont ormány nyúlik ki, a jobboldali vízirányosan félig ezüst, félig vörös. A másik félig vörös, félig ezüst, közöttük vörös rózsafej látszik. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüst, vörös. A pajzsot, oszlopot helyettesítő gyanánt két oldalról kiterjesztett szárnyú fekete sas őrzi, mellükön arany kettős kereszt ragyog.

Vay Miklós II. Rákóczi Ferenc udvari főmarsalljaként szereplő Vay Ádámnak volt a dédunokája. 1756. szeptember 6-án született, az egykori Gömör megyei Serkén. A sárospataki kollégiumi tanulmányai során a legkitűnőbb tanuló volt, különösen a matematikában volt kiemelkedő a tudása, 1776-ban vették fel a leiugrubeni hadmérnöki akadémiára. 1780-től mint mérnök hadnagy, az aradi, majd csehországi theresienstadti vár javítását és átépítését végezte.

1786-tól két éven át Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Angliában járt. Itt Ramsdennek, a kora egyik legkiválóbb műszerkesztőjének lett a munkatársa. Az optikai műszerszerkesztés terén elért eredményeiért, 1787-ben a Royal Society tagjává választották.

Hazatérése után megkezdődött a törökök elleni háború. Mint tüzérkapitány kerül a harctérre, tevékenyen részt vett Szabács és Belgrád ostromában (Szabácsot 1788. április 24-én, Belgrád várát 1789. október 9-én foglalta el a császári-királyi sereg). A harcokban a jobb szeme annyira megsérült, hogy 1796-ban el kellett azt távolítani. Emiatt leköszönt tábornok, hadmérnök katonai rangjáról és nyugalomba vonult. Tevékeny katonai vitézségéért II. József császár bárói címet adományozott részére.

Nyugalomba vonulása után alsózsolcai birtokán gazdálkodott. Belterjes gazdálkodást honosított meg. Ismételt külföldi útjáról korszerű ekék, vető- és aratógépek tervét valamint egy fonógép modelljét hozta magával. Ő honosította meg Szabolcsban a világhíressé vált burgonyát.

Annak ellenére, hogy leköszönt katonai rangjáról azt hangoztatta: Hatvanéves koromig erőm a hazámé.” És így is tett. 53 évesen, 1809. március 3-án, amikor I. Ferenc király fegyverbe hívja a magyar nemesi fölkelést (a francia háborúk miatt) azonnal jelentkezett. Azt hangoztatta, hogy amikor a haza veszélybe van, a haza védelme és becsülete forog kockán, akkor a nemzetért, hazájáért mindent feláldoz.

A Tiszán nagy árvizek voltak 1774, 1780, 1782, 1784 és 1799. években. A Körösök–Berettyó vidéken 1746–1806 évek között nyolc nagyobb árvíz volt. Ezek miatt tervbe vették a tiszántúli vadvizes vidék szabályozásának előkészítését. 1802 júniusában a megbecsült közéleti, jó gazda, reformgondolkodású értelmiségi Vay Miklóst nevezték ki királyi biztosnak a Tisza és a Körös-vidéki munkák irányítására és felügyeletére.

1790-től – haláláig – követ volt az országgyűléseken. Már az 1790–1791. évi országgyűlés kereskedelmi bizottságának munkálatai keretében, javaslatot terjesztett elő a víziutak fejlesztésére. Vay Miklós évtizedek alatt nagy tudást és tapasztalatokat gyűjtött össze, óriási tudása, világlátottsága vezéregyéniséggé tette.

Kormánybiztosi első időszaka alatt méréseket végzett, terveket készített, malomi ügyeket intézett. 1810 után már jelentősebb építkezések is voltak. A Tisza problémájával is foglalkozott Vay. E folyó szabályozását vízosztásos módszerrel akarta megoldani. Az volt a javaslata, hogy Vásárosnamény és Csongrád között 284 km hosszú főcsatorna épüljön, véleménye szerint árvíz alkalmával a Tisza vízszintje egy méterrel csökkent volna ezzel a főcsatornával.

1816. május-júniusi árvíznél a korábbiakat is felülmúló elöntéseket okozott a Tisza és minden mellékfolyója. Fél évig volt elöntve a Körösök–Berettyó vidéke. Vay elengedhetetlennek tartotta a Körösvidék teljeskörű felmérését, mely nélkül a szabályozások meg- kezdését nem látta kivitelezhetőnek. Ezek alapján 1817. augusztus 1–4 között, József nádor elnöklete alatt tartott ülésen arról döntöttek, hogy az országban elsőnek a Körös- Berettyó-vidék vízrajzi felmérését végezhetik el. E kedvező döntés alapján gr. Wenckheim József - Békés megyei vizek szabályozási állandó küldöttségének elnöke – fejtett ki hathatós tevékenységet. Felhívta Vay Miklós figyelmét, a Lugoson (akkor Krassó–Szörény, most Temes megye) dolgozó tehetséges Huszár Mátyásra. Vay néhány találkozása után felismerte a nagy felkészültségű Huszár rátermettségét a kérte a Helytartótanácsot, hogy helyezzék őt a Körös vidékre a szükséges munkálatok elvégzésére.

Sokat foglalkozott Vay azzal a gondolattal, hogy hogyan lehetne célszerű mechanizmussal olyan vízi malmot létesíteni, amely nem zavarná a hajózást, és nem segítené elő az árvizek keletkezését. Hasonlóképpen foglalkoztatta – Széchenyi előtt harminc esztendővel – az a gondolat is, hogy miként lehetne a Dunán pest-budai állandó Lánchidat létesíteni. Nemcsak megálmodta, leírta, megtervezte, statikailag kiszámította és a tervet saját kezűleg meg is rajzolta. E terveket a császárhoz is benyújtotta, a tervrajz a Sárospataki Ref. Kollégium Könyv- tárába ma is megtalálható.

A Körösök–Berettyóvidék és a Közép-Tisza vízrajzi felméréseit, 1818–1824 évek között készítették el Huszár Mátyás és munkatársai. Ez a vízrajzi felmérés nemzetközi viszonylatban is egyedülálló méretű és színvonalú munka volt. A munkálatok 4000 Ft-os költségét, és só József nádor által elrendelt áremelésével létrehozott Sóalapból fedezték. Vay Miklósnak haláláig ezen vízrajzi feltételekkel kapcsolatos feladatok határozták meg a munkáját. Az elkészült terv évtizedekre kijelölte a végzendő munkák menetét.

Vay Miklós 1824. május 11-én halt meg, hírtelen keletkezett izgalom következtében. Négy- lovas hintójukkal kikocsikázni indultak feleségével Adelsheim Johannával. Az elindulás előtt a lovak nyugtalankodni kezdtek, és a kocsis nem tudta megfékezni őket. Végül Vay kényszerítette meg a lovakat, de az azzal járó megerőltető izgalom következtében agyvérzést kapott és másnap meghalt.

Báró Vay Miklós vízügyes tevékenységével, gróf Széchenyi előfutára lett. A golopi családi sírboltba helyezték örök nyugalomba.

 

ISKOLÁNK TÖRTÉNETE

A szervezett szakmai képzés Sárospatakon a XIX. Század II. felében kezdődött. A Sárospataki Általános Ipartestület 1877-ben alakult meg 67 iparos taggal. Az inasképzés ezen testület feladata volt. Az elméleti képzésre egy tanítót fogadtak fel, bérét a szegődtetési és szabadítási pénzből fizették. A gyakorlati képzés a helyi mesterek feladata volt. Az intézményes szakképzés 1913-ban Községi Iparostanonc Iskola néven indult a Kispataki elemi iskola épületében, és egészen 1948-ig folytatódott. Az 1950-es évek gazdaságpolitikájának következtében a megalakuló állami vállalatok, gazdaságok, szövetkezetek igényelték a szakképzett munkaerőt térségünkben is. Így közvetlen jogelődünk a Munkaügyi Minisztérium felügyelete mellett a 119 sz. Helyi Ipari Iskola lett saját iskolaépület nélkül, mostoha körülmények között. A tanítás délutánonként bérelt termekben történt. Előfordult, hogy a kis tanulói létszám mellett (120-130 fő) 28 szakmát is oktattak. Sárospatakra gépállomás települt, erre épült később a Csepel Művek helyi gyáregysége. A Bodrogközi Állami Gazdaság, a Ruházati Szövetkezet, a Kossuth Tsz., az építőipari vállalatok, a Borkombinát stb. munkahelyet biztosított végzett tanulóink számára, akiknek létszáma folyamatosan emelkedett 400 fő (60-as évek) és 500 fő (70-es évek) felé.1971-75 között a pataki szakképző a Miskolci Szemere Bertalan Ipari Szakmunkásképző Intézet tagiskolája lett.1976. január 1-jétől iskolánk új épületet kapott (8 tanterem). 119. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet néven pereg tovább iskolánk története, ígéretesebb körülmények között, önálló gazdálkodással .Az átadást követően jelentkeztek a gondok, közöttük a legfontosabb az épület szűkössége a tanulólétszám számára. Vállalati és iskolai együttműködés keretében felépült az akkori igényeket kielégítő tornaterem és két tanterem is.10-16 szakmában történt az oktatás, a gyakorlati képzés zömmel vállalati tanműhelyekben és részben kisiparosoknál zajlott. A rendszerváltást követő gazdasági és kultúrpolitikai változások a magyar iskolarendszert sem hagyták érintetlenül. A legnagyobb változás a szakképzésben történt. A vállalatok, üzemek átalakulásával vagy megszűnésével korábban nagy tanulólétszámot foglalkoztató gyakorlati helyek szűntek meg, alakultak át. A szakmák művelődéstartalmát az UNIÓS normákhoz és elvárásokhoz igazították: idegen nyelv, vállalkozás ismeretek, informatika, alapműveltségi vizsga stb.Iskolánk követve a változásokat, a későbbi pályakorrekciókhoz kedvezőbb alapot biztosító szakközépiskolai képzést kezdte meg, épületgépész technikus és gépjárművezető –és karbantartó szakmában. Az utóbbit az új képzési jegyzék nem tartalmazza, ezért fokozatosan az iskolánkban nagy hagyományú autószerelő képzésre tértünk át. Tanműhelyünket újabb két teremmel kellett bővíteni a szakközépiskolai képzés igényeinek kielégítésére (az elméleti oktatásból vettük el). Egyre több szakma elsajátításához és eredményes műveléséhez ma már középfokú végzettség szükséges.1995-től folyamatosan bővítjük az informatikai oktatáshoz szükséges feltételrendszert.

 

 

 

báró Vay Miklós

Serke, 1756. szeptember 6 - Pest 1824. május 11 A Gömör megyei Serkén született, nagyanyja házában Rákóczi fejedelem hű tábornoka Vay Ádám dédunokájaként. Szüleit korán elvesztette, hatéves korától mostohaanyja viselte gondját. Rövidesen a Pataki református kollégiumba került, de többször megszökött nem tudta elviselni a kötöttségeket.

Nagybátyja beszélte rá tanulmányainak folytatására, kitűnő tanuló lett, 1776-ban Bécsbe kerül, majd a leimgrunbeni hadiakadémia hallgatója lett.

1780-ban mérnökkari hadnagyként az aradi, majd a theresienstadti vár (Csehország) javításával és átépítésével bízzák meg. 1786-88 között Franciaországban, Hollandiában, Németországban szerzett gyakorlati ismereteket, majd Angliába hajózik. Itt ismerkedett meg Ramsdennel, korának híres műszerszerkesztőjével, sőt vele együtt is dolgozott.

Hazatérve részt vett a II. József-féle törökellenes harcokban, tüzérségi kapitányként Sabác, majd Belgrád ostromában. Jobb szemére annyira megsérült, hogy azt el kellett távolítani. A háború befejezésével lemondott katonai rangjáról, és családi birtokainak rendbetételével foglalkozott. Tovább folytatta külföldi útjait, ahonnan minden alkalommal valamilyen különlegességet hozott magával. (ő honosította meg a szabolcsi burgonyát)

Hadmérnökként harcolt a török ellen, és Győrnél a franciák ellen, de harcolt a vizekkel a Tiszántúlon is. Bár Ferenc császár korábban megfosztotta generálisi rangjától, mégis Vay Miklóst teszi meg a tiszántúli vadvizes vidék szabályozását irányító királyi biztossá.

Első nagy lecsapoló csatornahálózatot ő építtette ki Szeghalom és Sárrét térségében. Az egyik első tiszai átvágást - Salamon és Csap között - ugyancsak maga tervezte és vezette. Ezen Tiszántúli munkálatok alkalmával tette kötelezővé a szintezési magasságjegyek létesítését, amint ezt egy 1808. július 28.-i levele is tükröz.

A térképezés előrehaladtával megkezdte a mocsaras vidékek kiszárításának munkáit is. Vay Miklós könyörtelenül végezte munkáját. Ő maga tervezett, vázlatokat készített, mérésekre, műszerkezelésekre oktatott, rendelkezett ha szükséges volt megyei urakkal, birtokosokkal, molnárokkal pörölt, veszekedett, de akaratát keresztülvitte.

Ebben az időben ismerte meg
Huszár Mátyást aki jó szándékban, eltökéltségben, keménységben és tudásban hozzá hasonló volt. Vay irányította Huszár Mátyás pályáját az egyre magasabb hivatalok felé. Elmondhatjuk, hogy Vay Miklós és Huszár Mátyás együttesen rakták le a hazai folyószabályozási, vízrendezési munkálatok elméleti és gyakorlati alapjait.

Banális véletlennek köszönhető halála. Hintaja elé fogott lovak nyugtalankodni kezdtek mikor kocsisa magára hagyta őket, igaz Vay Miklós megfékezte azokat de közben "vértódulást" kapott és másnap 1824. május 11.-én életét vesztette.

(forrás: Ágoston István: A NEMZET INZSELLÉREI 2001)