- A hirdetés mentése sikerült
- By Halász Péter
- Kategória: Iskolánkról
- Találatok: 200
Iskolánk második tanítási évét tölti a Magyar Honvédség által támogatott, Kadét Programhoz csatlakozott intézmények sorában. Az idei tanévben az 5 állomásból álló Kadét Kupában is részt veszünk, amelynek harmadik állomását rendezték meg 2024. február 29-én Szentendrén. A Honvédelmi Sportszövetség által szervezett Kinizsi Közelharc Kupa egyben a II. Furkó Kálmán Emlékverseny volt, a két és fél éve elhunyt nagyszerű karate mester emlékére. Az országos döntőt megelőzte egy Kelet-Magyarországi (Szolnok) és egy Nyugat-Magyarországi (Székesfehérvár) elődöntő, igy a szentendrei döntőbe a két elődöntő első négy-négy helyezettje jutott be. Hat elődöntős kadétunk közül négyen is bejutottak a legjobbak közé, ám sajnos egy sérülés miatt még a verseny előtt az egyik döntősünket vissza kellett léptetnünk. A küzdelmeket 3 különböző kategóriában (nagykesztyűs, kiskesztyűs és földharc) és több súlycsoportban rendezték meg. Fiataljaink közül Márton Roland (nagykesztyű, fiú 15-16 év, 85 kg) ezüst, Négyesi János (nagykesztyű, fiú 15-16 év, 90+ kg) ezüst, Horváth Máté (nagykesztyű, fiú 15-16 év, 90+ kg) arany érmet szerzett! A versenyre való felkészítésben hatalmas segítséget nyújtott Nagy Gábor százados Úr, aki rendszeres edzések tartásával, míg Krai Csaba tanár úr a versenyhez szükséges felszerelések biztosításával támogatta a fiúkat. Mérhetetlen büszkeséggel tölt el bennünket az elért eredmény, amelyhez szívből gratulálunk harcosainknak, további jó felkészülést és hasonló szép eredményeket kívánunk nekik!
- A hirdetés mentése sikerült
- By Halász Péter
- Kategória: Iskolánkról
- Találatok: 221
- A hirdetés mentése sikerült
- By Halász Péter
- Kategória: Iskolánkról
- Találatok: 402
Iskolánk először vett részt az Implom József Helyesírási versenyen. Tóth Zsuzsanna 10.b osztályos tanuló a verseny megyei fordulóján a 8. helyezést érte el. Felkészülését magyartanára Braunné Kiss Marianna segítette. Eredményéhez gratulálunk!
- A hirdetés mentése sikerült
- By Halász Péter
- Kategória: Iskolánkról
- Találatok: 270
Vay szeretetszolgálat 2023
Intézményünkben mindig fontosnak tartottuk, hogy az oktatott szakmákon keresztül segítsünk másokon. Ez fokozottabb formában jelentkezik az adventi időszakban. Minden ezirányú megmozdulásunk nevelő célzatú, melyeken keresztül az egyedülállók, az idősek, a rászorulók és az elesettek segítésére ösztönözzük a fiatalokat.
- decemberében aktuális szeretetszolgálatbeli tevékenységeink:
- Kőműves tanulóink a Bodrogközben, Lácacsékén elkészültek a határemlékmű több héten keresztül tartó felújítási munkálataival
- Szakács és pincér tanulóink rászorulók számára szerveztek ételosztást
- Az iskola közössége a Magyar Református Szeretetszolgálat „Egy doboznyi szeretet” c. akciójában aktív gyűjtést szervezett
- Adományainkkal támogattuk a Viss-i Református Átmeneti Anyaotthont
- Kadét tanulóink hóeltakarítást végeztek Sárospatakon
- Aktív intézményi adománygyűjtés a a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap részére
- Osztálykeretben szervezett kiszállások a környék református gyülekezeteihez
- Kántálás
- Mézeskalács sütés
Dr. Téglás Zsolt Gábor, igazgató
Sárospatak, 2023. december 04.
- A hirdetés mentése sikerült
- By Halász Péter
- Kategória: Iskolánkról
- Találatok: 209
2023. november 15-én iskolánk nevelőtestületének 7 fős delegációja szakmai továbbképzésen vett részt Miskolcon, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Püspöki Székházának nagytermében.
Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató előadásán vettünk részt “Fejleszt vagy rombol? Okos eszközök - okos használata” címmel.
A lehengerlő szakmai előadás és a releváns téma lelkészeknek és pedagógusoknak egyaránt hasznos és érdekes volt, sőt a gyakorló szülőknek is segített eligazodni a “kütyük” és a virtuális világ nagy dilemmái között. Az előadás olyan kérdéseket járt körbe, mint: A képernyőzés és a fejlődő idegrendszer. Életkorhoz illő használat? Hogyan válik valaki függővé? Közösségi média: kapcsolat, vagy illúzió? Van védelem? Tanítható? Mire való a gép? Mire való az agy?
A szakmai továbbképzés következő állomása 2023. december 07., mely alkalomra szeretettel várjuk az érdeklődőket!
További cikkeink …
Alkategóriák
IT Procurement
Aliquam id ipsum at est varius tincidunt id sit amet felis. Phasellus ullamcorper tempus dui, ac accumsan nisi congue quis. Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Ut dapibus nisi tristique neque efficitur varius.
Data Center
Phasellus id ipsum at est varius tincidunt id sit amet felis. Phasellus ullamcorper tempus dui, ac accumsan nisi congue quis. Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Ut dapibus nisi tristique neque efficitur varius.
World News
Phasellus ipsum at est varius tincidunt id sit amet felis. Phasellus ullamcorper tempus dui, ac accumsan nisi congue quis. Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Ut dapibus nisi tristique neque efficitur accumsan.